Magamról

A történetemet 2023 nyarától indítom.
Ekkor, a Bükk hegységben egy jógatáborban voltam, amit Bükki Tamás vezetett, és egy séta alkalmával megtörtént velem a csoda. Most ahogy visszanézek, úgy tudnám leírni az élményt, hogy az addigi életem, tapasztalataim összesűrűsödnek egy pontba és ez a pont felrobban.
- Élek - sóhajtottam!
Az érzékeim kinyíltak és áradó életöröm lüktetett, vibrált bennem.
Még ebben az évben felvételt nyertem Bükki Tamás és oktatótársai által szervezett egy éves Erdőmeditációs oktató képzésre. Ez volt az első évfolyam. A képzés oktatói voltak: Bükki Tamás, Lengyel Kriszta, Almási Zsófia, Hajdú Zsanett, Györffy Éva. A képzés sokszínű természet kapcsolati területei megadták a lehetőséget arra, hogy keressem és megtaláljam a saját hangomat és az Igaz természet szemléletet.
"Nézz, mélyen a természetbe és utána mindent jobban fogsz érteni"
/Albert Einstein/
Valkó Zsuzsi által alapított iskolában mélyítem a tapasztalataimat. Az erdőfürdő vezetést, és azt, hogy hogyan tudom erősíteni másoknál a természet kapcsolatot. A figyelmem most a természet - az ember - és az épített környezet kapcsolatának megfigyelésére irányul. Megfigyelni, újra látni a természet csendes jelenlétét.
A jelenlét újra felismerésével hogyan tud az ember vissza kapcsolódni a környezetéhez és ezt követően önmagához. A természet és az ember csak együtt képes gyógyulni.
Ezzel az erős hittel nyújtom a kezem feléd, hogy megláttassam a természet gyógyító, megújító, tápláló, energetizáló erejét.
